2012. július 31., kedd

Véget ért egy fejezet

Talán a Juventus együttes egykori slágerének címe fejezi ki legjobban érzéseim. Csak a címe, és nem a tartalma, hiszen a dal egy elmúló szerelemről szól.
Tegnap délelőtt megtörtént az igazgatói teendők átadása, dél óta se kulcsom nincs a sulihoz, se kódom a riasztóhoz.
Este Kasmírral sétálni voltunk, és véletlenül éppen a suli felé vettük az irányt. Ahogy körbejártuk az épületet, ambivalens érzések fogtak el.
Egyrészt éreztem, hiányzik az, hogy a gazda szemével nézzem: van-e nyitva ablak, ég-e valahol egy felkapcsolva maradt lámpa, minden rendben van-e.
Másrészt újra átjárt a megkönnyebbülés érzése: hosszú évek óta először nem kell éjjel a telefonommal aludni, hogy azonnal tudjak rohanni, ha a riasztó ügyelete hív, nem kell órarendet készítenem, nem kell azzal foglalkozni, hogy vajon el akar-e menni egy kolléga a nyáron máshová dolgozni, és gondoskodni kell a pótlásáról - meg egy csomó új dolog az oktatásügyben, amely rám várt volna, és amiről egyszerűen nem adnak információt ki.
Végig csak egy gondolat járt a fejemben (ahogy a művelt francia mondaná): Not my business...
Valahol nagyon szomorú.
Viszont amikor délután hazaértem a suliból, immár mezei tanárként, a családdal megittunk egy Screwdrivert a nagy esemény örömére... :-)

Azért egy kedvenc dalom csak beillesztem ide, hátha más is megszereti - I Walk Alone by Tarja Turunen:
"Go back to sleep forever more
Far from your fools and lock the door
They're all around and they'll make sure"
Tarja nélkül a Nightwish már sohasem lesz olyan, mint vele volt - ahogy megszerettem őket. Hiába hallgatom az új albumaikat, Anette Olson, bár nagyon jól énekel, meg sem közelíti Tarját. (Talán egy kis áthallás is van itt...)



De ami igazán nagyon jó: én már nem sétálok egyedül... :-)
Leendő osztályom egy tagja vasárnap bejelölte Kasmírt ismerősnek a Facebookon (nem engem - Kasmírt!). Nem voltam rest, és én is bejelöltem őt, amelyet el is fogadott.
Aztán tegnap reggel fél nyolckor, még az átadás előtt, létrehoztam egy zárt csoportot az osztálynak, hogy majd tudjunk gyorsan információt cserélni. Persze a kislányt azonnal meg is hívtam.
Legközelebb csak ma reggel volt szabad hely a gépnél (a laptopot lusta voltam bekapcsolni), és amikor benéztem a csoportba, legnagyobb megdöbbenésemre már huszonkilencen voltunk (a 34-ből)! Anett nem lustálkodott tegnap... :-)
Ezektől az apró örömöktől szép az élet.
Délután megyek az unokámhoz is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése