Az EMMI utasítására a héten mind a 198 tankerületben köznevelési fórumot kellett tartani. Ennek nyilván semmi köze nincs ahhoz, hogy a tanárok jól láthatóan fellázadtak a rendszer ellen. (Mármint az oktatás-nevelés 2011 óta érvényben lévő rendszere ellen...)
Nyilván az is puszta véletlen, hogy a legtöbb tankerülethez hasonlóan, a dunaújvárosi is február 3-ára tűzte ki ennek időpontját - arra a napra, amikor Miskolcon országos demonstrációt szerveznek az ottani kollégák, akik a "lázadást" elindították. Mint ahogy az is merő véletlen, hogy a rendezvényről január 29-én, pénteken dél körül értesültünk a tankertől - bár nyilván már hónapok óta megvolt ennek az időpontja... Kérdéseket vártak tőlünk előzetesen, kedden délig, amelyeket majd továbbíthatnak a felsőbb szervekhez.
Mivel néhány apróság miatt (matek- és fizikaórák, dolgozatok, értekezletek, régi e-napló lezárása, új e-napló indítása stb.) erre nem volt időm, gondoltam, majd helyben elmondom nem kérdéseim, hanem válaszaim. (Miskolcra délelőtti óráim és a ma esti szülői értekezletek miatt úgysem tudtam volna elmenni.)
"Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve! "
A helyi, a Bartókban tartott fórumnak (mintegy 150-160 résztvevő lehetett a dunaújvárosi járás összes általános iskolájából és egyetlen gimnáziumából) kötött napirendjei voltak (emlékezetből):
1. A pedagógusok terheinek csökkentésére tett intézkedések ismertetése
2. A köznevelési kerekasztal létrehozása
3. Kérdések, hozzászólások
A rendezvényen a város vezetői részéről tudtommal nem vett részt senki, mindössze polgármesterünk oktatási ügyekben érintett tanácsadóját láttam az első sorban ülni...
Az elején még izgultam, hogy vajon kapok-e szót, vagy a szokásos módszer szerint az első két napirenddel annyira elhúzzák az időt, hogy a lényegre már nem jut sem energia, sem idő (mennem kellett szülőire!).
Végül kellemesen csalódtam, mert a tanker igazgatója kb. 15 perc alatt levetítette (és felolvasta...) a központilag kiadott prezentációt (reggel az érdeklődők már láthatták az ATV-n), aztán rátértünk a 3. pontra. (Igaz, elfelejtette bemutatni a színpadon mellette ülő két hölgyet, akik szerintem valószínűleg a helyi tanker alkalmazottai lehettek, magam ugyan nem ismerem őket - de ez a KLIK-re úgy általában is jellemző...)
Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke - minden pedagógus (potom 140 ezer fő) munkáltatója, a szürke eminenciás
Kihasználva az alkalmat, hogy a mikrofonos ember mellett ültem, magamhoz ragadtam a szót, és felolvastam előző éjjel írt hozzászólásom. (Később teljes terjedelmében olvashatjátok, itt most csak annyit, hogy megírása után odaadtam szintén pedagógus nejemnek, ugyan, olvassa már át, aztán ha valahol nagyon durva, gyomlálja ki azokat a mondatokat. Miután ez megtörtént, újra elolvastam írásom, és ha eddig voltak is kétségeim azzal kapcsolatban, hogy meddig maradhatok még a pályán, ezek egy csapásra elmúltak...)
Utánam Horváth Éva, az Arany János iskola KT-elnöke, egyben a PDSZ városi ügyvivője mondta el hozzászólását, majd Csathó Gábor, a vasvári iskola tanára. (Ez utóbbi itt olvasható.)
Menet közben az is kiderült, hogy a rendezvény az EMMI utasításának megfelelően nem sajtónyilvános, újságírók nem vehettek azon részt, nem készül róla sem írásbeli jegyzőkönyv, sem hangfelvétel, az előzetesen beadott kérdéseket és az itt elhangzottakat (ugyan nem tudom, mi alapján) a tanker egy on-line felületre fogja feltölteni, de arról sem a résztvevő iskolák, sem az egyes szervezetek, személyek nem kapnak visszajelzést. (Ez késztetett arra, hogy ezt a blogbejegyzést megírjam - engem nem utasított az EMMI, és tudtommal nem is titkosították az itt elhangzottakat, eddig...)
Ami viszont nagy örömömre szolgált, az kollégáim hozzáállása volt, meg az, hogy volt olyan - igaz, nem városi - igazgató, aki felolvasta tantestületük ezzel kapcsolatos, a mienkkel megegyező véleményét - igen nagyra értékeltük!
Nincs itt semmi probléma!
Aztán az is kiderült, hogy kérdéseinkre itt ugyan nem kapunk választ, mert a tanker igazgatójának sem lehetősége, sem felhatalmazása, sem információja nincs ez ügyben. Igazán nem irigylem, de hát ő vállalta ezt a pozíciót...
Ezután szép lassan elkezdtek hazafelé szivárogni a kollégák, és abbamaradt (nem befejeződött, bár igazgató úr bezárta) a rendezvény.
Kifelé menet többen odajöttek hozzám gratulálni az elmondottakért, a kiállásért - köztük kollégáim, pedagógus ismerőseim, és olyanok is, akik csak "beszöktek" a nem nyilvános rendezvényre: egészségügyben dolgozók, orvosok, és egy olyan, volt dunaújvárosi, már nem Magyarországon élő értelmiségi úrral is hosszan beszélgettem, aki csak az eső elől keresett menedéket a Bartókban.
Végezetül álljon itt hozzászólásom, amelyet elmondása után kinyomtatva és aláírva átadtam az asztalnál ülőknek:
"Tisztelt Egybegyűltek, kedves Kollégák!
Fábián István vagyok, a Széchenyi
gimnázium tanára, de szülőként, nagyszülőként, magyar állampolgárként talán még
jobban elkeserít az, amit az oktatás területén tapasztalok.
Megítélésem szerint amennyiben
nem történik radikális változás a magyar nevelés-oktatás tartalmában és struktúrájában,
akkor 10-15 éven belül nemzeti tragédiába torkollik a már korábban elindult, de
öt éve felerősödött folyamat, s beteljesednek Vörösmarty szavai: „S a sírt, hol
nemzet sűlyed el, Népek veszik körűl”.
Iskolám névadója még azt
vallotta, hogy „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”
Mintha erről elfeledkeztünk volna, s éppen az ellenkező irányba lépegetnénk. A
tankötelezettség leszállítása 16 évre, az oktatási rendszer átstrukturálása (a
szakképzés erősítése az általános képzéssel szemben) mind ebbe az irányba
mutatnak. Magam tudom a legjobban, hogy értelmes emberekkel sokkal nehezebb
együtt dolgozni, mint az alulképzettekkel, mert az előbbieket ész érvekkel meg
kell győzni, míg az utóbbiakat elég utasítani. Kérdezem, miért fél a kormányzat
szakmai kérdésekben a pedagógusokkal egyeztetni. Miért fél a gondolatok sokszínűségétől,
a vélemények ütköztetésétől? Vagy az utóbbi utat jelöli ki a kormányzat nem csak
a tanárok, de a magyarság számára is?
Térjünk vissza az úgynevezett
rendszerváltást megelőző időkhöz, amikor hivatalosan csak a munkások és a
parasztok dolgoztak, a többiek – többek közt mi, pedagógusok – meg csak
feléltük a megtermelt javakat?
Ezek miatt is a hermanos nyílt
levélben foglaltakkal, a pedagógus szakszervezetek követeléseiben
megfogalmazott gondolatokkal és megoldási javaslatokkal egyetértek, támogatom
azokat. Most csak két problémakört emelek ki ezek közül: a NAT-ot és a KLIK-et.
Véleményem szerint a nemzeti
alaptantervet mennyiségében le kell csökkenteni, tartalmában pedig meg kell
újítani. És természetesen ehhez kell igazítani az óraszámokat is. Jelenleg a
rendelkezésre álló időkeretben lehetetlen átadni a gyerekeknek azt az
ismeretanyagot, amely mindenki számára elő van írva. Ennek következtében a
tanulók és a pedagógusok többsége mérhetetlenül frusztrált, mert nem tud
megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek. Valljuk be, néha csak
átrohanunk az anyagon, és tudomásul vesszük a hiányosságokat. Közben elraboljuk
gyerekeinktől a gyerekkorukat, és sok esetben már fiatalon kiégetté tesszük
őket. Én ezt nem kívánom az unokáimnak.
De nem elég csak mennyiségében
változtatni a NAT-ot, a tartalmát is a harmadik évezredhez kell igazítani.
Krisztus korában még az számított műveltnek, aki fejből tudta Homérosz műveinek
27 810 sorát, tudott lanton játszani, és szépen felöltözött. Száz éve meg az,
hogy tudjon latinul és ógörögül, jeleskedjen az irodalomban és a művészetekben.
A mi gyerekeinknek azonban már
másra van szükségük. Felesleges lexikai ismeretek helyett inkább arra kellene
megtanítani, pontosabban rávezetni őket, hogy gyorsan és pontosan tudjanak
hiteles forrásból információt szerezni, hogy tudjanak közösen, egymást elfogadva
és segítve dolgozni valamely cél érdekében. Ehhez persze éppúgy időkeret kell,
mint az angol polgári forradalom vagy a logaritmus megtanulásához.
Ezekhez a változtatásokhoz
azonban valóban hozzáértő, a feladatot világosan megfogalmazni és megoldani
tudó szakemberekre van szükség, akik bátran mernek újítani. A létrehozni
tervezett közoktatási kerekasztal Balog Zoltán miniszter úr által megálmodott
résztvevői között ellenben csak elvétve találunk ilyeneket. Hogy lehet az, hogy
a Magyar Művészeti Akadémia ott van, de a magyartanárok vagy történelemtanárok
egyesülete nincs? Mit várhatunk egy ilyen összetételű társaságtól? Azért kár
kerekasztalt létrehozni, hogy ne csináljon semmit – vagy éppen ez a cél? Panem
et circenses, aztán mehet minden tovább? Nagy lépést tehetünk előre? A
szakadékba, lefelé?
A másik témakör, amelyről szólni
szeretnék, az a KLIK. Pontosabban a végletekig központosított oktatásirányítás.
A 18. századot idézi, amikor Mária Terézia a fő felügyeletet az összes
iskolaügy felett a koronának tartotta fenn, s a tanügy irányításának területi
szervei a tankerületek voltak. A 21. században ez már egy kissé avíttasnak
tűnik. Ennek ellenére hiányzik annak felismerése, hogy így a rendszer működésképtelen,
sőt, még további olyan intézményeket kíván maga alá gyűrni, mint például az
Oktatási Hivatal vagy az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. Nem tartom
véletlennek, hogy a mi tankerületünk is már a sokadik vezetőjét nyüvi, ennek a
feladatnak egyszerűen nem lehet megfelelni.
Köztünk pedig fortélyos félelem
igazgat, a kollégák nem merik vállalni a véleményüket, mert attól félnek, hogy
emiatt elbocsátják őket, és mivel ugyanaz a munkáltató az egész országban,
máshol sem alkalmazzák őket.
Hát ez kell nekünk?
Ez!
Ha hagyjuk, hogy megtegyék
velünk.
Lám, a több, mint 27 ezer aláírás
és 500 intézményi támogatás láttán a hatalom megijedt, és nagy hirtelen ilyen
látszatfórumokat hívott össze, mint amilyenen most ülünk. Az ország 198
tankerületének legnagyobb részében ma tartják ezeket. Pont ma, amikor nekünk inkább
Miskolcon kellene lennünk, hogy kiálljunk közös jövőnk ügyéért, hogy kiálljunk a
véleményüket bátran vállaló kollégáink mellett. Javaslom, fejezzük ki
szolidaritásunkat velük azzal, hogy most megtapsoljuk őket. (Hosszú, hangos taps a nézőtéren.)
Mi pedig gyűljünk össze itt a
városban egy hét múlva, és jelezzük, hogy ez szerintünk sem mehet tovább így. A
tervezett demonstráció részleteiről később értesítünk benneteket. És
természetesen minél több résztvevőre számítunk a 13-i, szombati budapesti,
Kossuth téri megmozduláson is.
Egy fontos dologról nem szóltam
eddig – a bérünkről. Szégyenletes életpályánkról, avagy annak modelljéről. Nem
véletlenül.
Ahogy a hermanosok is írták, ez a
tiltakozás most nem erről szól elsősorban. Hanem az ország jövőjéről.
Arról, hogy csak így kerülhetjük
el az új magyar exodust, arról, hogy tehetséges fiataljaink az érettségi,
illetve a diploma megszerzése után ne külföldön keressék a boldogulásukat,
hanem azt a szellemi tőkét, amellyel felvértezzük őket, itthon kamatoztassák.
Tanárként, de szülőként,
nagyszülőként és magyar állampolgárként is hiszek, szeretnék hinni a polgári
kormány polgári jogokat biztosító rendszerében, a szólás-, gondolkodás- és vallásszabadságban,
a saját jövedelemhez és az igazsághoz való jogban.
Ezt az üzenetet kell eljuttatnunk
mindenkihez.
Köszönöm, hogy meghallgattak,
hogy meghallgattatok.
Dunaújváros, 2016. február 3."
Írásom szabadon felhasználható, közzétehető, megosztható, a fényképeket az internetről szereztem.
