Kedves Egybegyűltek,
tisztelt Tiltakozók!
Alig két napja, hogy utoljára itt
voltam a téren, igaz, akkor kicsit beljebb, a múzeumban. Így alkalmam volt
megtudni az ötös számú párttagkönyv tulajdonosától, ki is vagyok én
tulajdonképpen, hogy mi a célom, ki fizet engem azért, hogy most itt legyek.
Aztán azt is megtudtam tőle, hogy London, Párizs, Berlin és Bécs már
elvesztette európai jellegét, hogy a keresztény európai kultúra, az európai
fehér ember utolsó védőbástyája Oroszország.
Hát, én nem így gondolom. Azt is
elmondom, miért.
„Hazádnak rendületlenül / Légy híve,
oh magyar; / Bölcsőd az s majdan sírod is, / mely ápol s eltakar.” – kezdi
Vörösmarty Mihály a Szózatot, hogy aztán így folytassa:
„S a sírt, hol nemzet sülyed el, /
Népek veszik körül, / S az ember millióinak / Szemében gyászköny ül.”
Én ezt a sírt látom magam előtt évek
óta, látva azt, hogyan rontják módszeresen népünk életesélyeit az utóbbi
években.
Tanáremberként most csak az
oktatásról szólok néhány szót, arról, hogy mi történt az utóbbi hét évben, és
mi várhat még ránk. Ötvenkilenc éves vagyok, ezért én már nem magamért emelem
fel hangom, hanem unokáimért, az ő jövőjükért. És hogy miért is aggódom?
2017-et írunk, az emberiség
tudásanyaga ma körülbelül háromévente megduplázódik, egymás után jönnek létre
új tudományok és a hozzájuk kapcsolódó új szakmák. És mi 2011-ben az új
köznevelési törvényünkkel visszatértünk a 20. század elejére. Ám ami akkor
előremutató volt, az ma épp ellenkező hatást vált ki. Klebelsberg Kunó, akinek
nevét 2010-ben zászlajukra tűzték a törvényalkotók, forog a sírjában, amikor
látja, mit tesznek a nevében.
Én ezért lettem kockásinges, tavaly
ezért voltam háromszor is Pesten tüntetni ez ügyben. És a repülőjegyemet nem
Amerikából kaptam, hanem a saját autómat magam tankoltam a benzinkúton.
De lássuk, miről is van pontosan szó,
mi az, amiről nem beszél a jelenlegi hatalom. Csak három dolgot emelek ki.
A tankötelezettség korhatárát 18
évről leszállították 16-ra, csak azért nem az eredetileg tervezett 15-re, mert
az Unióban 16 éves kor alatt tilos gyerekeket dolgoztatni. Csak egyenkönyvekből
lehet tanítani, mintha a gyerekek is egyengyerekek lennének. Az, hogy többszöri
javítás után is milyen ezek minősége, arról most nem szólnék.
Tavaly átnevezték a középiskolákat,
amit eddig szakmunkásképzőnek neveztek, abból szakközépiskola lett, a
szakközépiskolából meg szakgimnázium. De ha csak a nevük változott volna meg!
De nem, mást is kell tanítaniuk, mint
eddig. A szakközépiskolás egyáltalán nem, a szakgimnazista a négy év alatt egy
évig, heti egy órában tanul informatikát. Ma, 2017-ben – mélyen
elgondolkodtató.
Földrajzot néhány kivételtől
eltekintve sehol sem tanítanak – de hát minek is tudni arról a gyerekeknek,
hogy Magyarországon kívül is van élet, esetleg jobb is, mint itthon, a végén
még elmennének külföldre dolgozni.
Azt sulykolják, hogy milyen nagy
szükség van mérnökökre, műszaki végzettségű emberekre, közben meg a
szakgimnáziumban tanuló diákoknak csak egyetlen természettudományos tárgyat
tanítanak: vagy fizikát, vagy kémiát, vagy biológiát – azt, amelyik az éppen adott
szakmához kell. Így aztán aki ide íratja fiát vagy lányát, az gyermeke 13-14
éves korában nagyjából el is dönti, hogy mi lesz belőle, ha felnő.
Pedig a jelenlegi előrejelzések
alapján erősen valószínűsíthető, hogy a ma 14 éves gyerekek 40%-a húsz év múlva
olyan szakmában fog dolgozni, amely ma még nem is létezik. Valamikor a
rádió-tévé műszerész nagyon jó szakmának számított, ma meg már szinte nincs is
szükség rájuk. Ki hallott ezelőtt öt évvel az SSC-kről, ma meg ide keresik a legtöbb
embert. És ez csak két példa.
Mi meg ahelyett, hogy az új ismeretek
folyamatos befogadásához, feldolgozásához és elsajátításához szükséges, az
élethosszig tartó tanulást megalapozó általános képzést erősítenénk,
gyermekeinket idejekorán egyetlen szakma fogságába kényszerítjük. Hová vezet
ez? Itt már régen nem rólunk van szó, hanem gyermekeinkről, unokáinkról – az ő
boldogulásukról, életesélyeikről.
A rendszerváltás után a megszaporodó szakközépiskolák
jelentették az alsó és az alsó-közép osztályból származók számára a társadalmi
mobilitás, a felemelkedés legjobb lehetőségét. Most ezt is elveszik tőlük.
De rossz hírem van a középosztályhoz
tartozók számára is: pár hete jelentették be, hogy a középiskolai felvételhez
ezután kötelező lesz központi felvételi dolgozatot írniuk a nyolcadikos
gyerekeknek. Mert sok a gimnazista, és kevesen akarnak dolgozni. Arra a
felvetésre, hogy akkor korlátozni fogják a gimnáziumi osztályok számát, Rétvári
Bence, az EMMI parlamenti államtitkára azt válaszolta, hogy áh, ez fel sem
merült – döntsenek a képességek arról, hogy ki hova kerül.
Ami egy gyakorló tanár számára azzal
egyenértékű, hogy például csak 75%-os eredmény fölött mehet majd a gyerek
gimibe, 50% fölött szakgimnáziumba, a többiek meg tanuljanak három év alatt valamilyen
szakmát a szakközépiskolákban.
Azt már én teszem hozzá, hogy
bármikor össze tudok állítani egy olyan dolgozatot az éppen tanult témából,
hogy a megyei matekversenyt nyert tanítványom is csak hármasra legyen képes
megírni. Csupán elég sok és elég nehéz feladat kell hozzá. Példaként itt van az
idei központi felvételi matematikából, amelyet nálunk átlag 40%-osra írtak a
nyolcadikos diákok, míg a tavalyit 56%-osra. Ennyivel butábbak lennének az idén
végző gyerekek?
Mi lesz így velünk, mi lesz az országgal?
Összeszerelő üzem leszünk még néhány évig, hogy aztán tudatlanságunk, általános
képzettségünk híján a Vörösmarty által vizionált, de saját magunk által ásott
sírba dőljünk? Miért jó a hatalomnak az, ha butul a magyar? Mert vakok közt a
félszemű is király? Mert könnyebb a képzetleneket uralni, mint azokat, akiknek
van saját gondolatuk, van saját véleményük – és ennek esetleg hangot is adnak? Akik
tudnak és mernek kérdezni, sőt válaszaik is vannak? Akik nem a kecskeméti
Matolcsy-egyetemre, hanem a CEU-ra járnak? Erre hadd ne én adjam meg a választ.
És mindezt állítólag azért, mert
jelenleg nincs elég szakképzett munkás Magyarországon, és a nagy munkáltatók
kényszerének és saját ostobaságának enged a kormány. Mégis, mit gondolnak,
itthon maradnak a frissen végzett szakmunkások, vagy követik a többieket
külföldre?
Belegondoltak már abba, hogy míg 1956
novembere és 1958 júniusa között Ausztria statisztikai hivatala szerint 183.677
fő hagyta el az országot, addig ma – még a KSH adatai szerint is! – több mint
280 ezer magyar, az 56-os országelhagyók több mint és másfélszerese él és
dolgozik külföldön, és ehhez jönnek még hozzá a határon át naponta ingázók? Belegondoltak
már abba, hogy a tavaly született magyar gyerekek közel egy hatoda külföldön
látta meg a napvilágot? Ők vajon hazajönnek még valamikor? Mekkora vérveszteség
kell nekünk, hogy észre térjünk?
Aztán itt a húsvét előtt belengetett
legújabb törvénymódosító javaslat: ezután nem kell gyógypedagógiai végzettség
ahhoz, hogy sérült gyerekekkel foglalkozzon valaki, elég a tanári végzettség
is; nem kell tanári végzettség ahhoz, hogy fizikát tanítson valaki, elég egy
mérnöki is. Hová vezet ez? Legközelebb egy kőműves is szerelhet villanyt, mert
látott már villanydrótot? Aztán ha két nap múlva elektromos zárlat miatt leég a
tetőtér, akkor vállat vonunk, oszt jó napot?
Értem én, persze, az okát, de azért ezt,
így nem lenne szabad megoldani. És hogy mi húzódik meg a háttérben?
2016-ban az Oktatási Hivatal adatai
szerint több mint ötezer pedagógusnak szűnt meg a közalkalmazotti jogviszonya,
ebből 1400-an mentek nyugdíjba (valójában küldték őket), és közel négyezren
hagyták el a pályát, kerestek más megélhetési forrást. Mert „Magyarország
erősödik! Nő az orvosok és az ápolók bére, és a tanároké is!” – Így hazudtak és
hazudnak naponta többször is a szemünkbe.
És itt engedjenek meg egy kis
kitérőt. A biztos tudáshoz a képességeken, készségeken túl megbízható
információkra is szükség lenne. De ezeket vajon honnan szerezzük be? A
közszolgálatinak csúfolt médiából, a hírhamisító MTI-től, az annak híreit
átvevő kereskedelmi rádiókból, az Andy Vajna birtokában lévő Tv2-ből? Megszűnt
a Népszabadság, Mészáros Lőrincé lett a megyei lapok többsége, így a
Dunaújvárosi Hírlap is. Olvassam a Dunaújváros közéleti hetilapot vagy a Lokál
Extrát? Vajon igazat írnak? Valamikor azzal kezdtem a napot, hogy megnéztem az
Indexet és az Origót. Mára már csak az első maradt, hol van egy konzervatív,
jobboldali, hiteles újság, hírportál? Miért van az, hogy alig várom az este fél
tízet, hogy megnézzem az RTL II-n a híradót?
De térjünk vissza az oktatáshoz, a
pályát elhagyó tanítókhoz, tanárokhoz.
Ma körülbelül 162 ezer pedagógus
tanít a közoktatásban, a következő tíz évben 40 ezren fognak nyugdíjba menni –
minden negyedik tanár! –, miközben az öt éve a pályán lévők, azaz a pályakezdők
száma nem éri el a háromezret. Tíz év múlva ki fogja tanítani a gyerekeinket? Azt
a korosztályt, amely most csak a társadalom húsz százaléka, de ők jelentik a
jövőnk száz százalékát – és mi hagyjuk sorsukra őket? Lesz-e, lehet-e így egy
nemzetnek jövője?
Végezetül egy utolsó gondolat. Amikor
szűkebb környezetemben hétfőn bejelentettem, hogy mit vállaltam mára, többen
őrültnek neveztek. Hogy állami alkalmazottként, amikor minden tanár
munkáltatója ugyanaz a szervezet, nem lenne szabad ezt tennem. Mert a bosszú
bárhol utolérhet, elég egy telefon, hogy nyugdíj előtt hat évvel elveszítsem
munkámat, egzisztenciámat, hogy sehol ne kapjak a szakmámban állást
Magyarországon. Esetleg majd én is kiihatom a bürökpoharat, mint 2400 éve a
nagy görög filozófus: „Vétkezik Szókratész, mert megrontja az ifjúságot, és nem
hisz azokban az istenekben, akikben a város, hanem más, új daimónok
működésében.”
Ennek ellenére most mégis itt vagyok,
mégis elmondtam, amit erről az egészről gondolok. És hogy miért? Erre csak egyetlen
mondattal tudok válaszolni – azzal, amit állítólag Luther Márton mondott 1521.
április 18-án, a wormsi birodalmi gyűlésen: Hier stehe ich, ich kann nicht
anders. Itt állok, másként nem tehetek.
Mi most mindannyian itt állunk, mert
nem tehetünk másként.
Köszönöm figyelmüket!
Örülök, hogy olvashattalak. Én a szerencsések közé tartozom: dolgozhattam, amíg akartam és tudtam. Válogathattam a tankönyvek között. Készülhettem (és tettem is) otthon, elmondhattam a véleményemet, s eszembe sem jutott szankcióktól félni.. De nekem is vannak unokáim!!! Hamarosan már a dédunokáim miatt izgulhatok. S higgyétek el!! Értük is izgulok!! Igen. Már most.. Mert már most van miért!!!
VálaszTörlésKoszonom Fabian Istvan, hogy kiallt es el merte mondani azt, amit elmondott. Minden orszagnak, nemzetnek tudnia kell, hogy a legfontosabb a jovo genereciojanak a felkeszitese, tanitasa, ezen belul az orszag, illetve nemzet kulturajanak fenntartasa. Hogy lehet, hogy ezt megvalasztott politikusaink nem tudjak? Surgos valtozasokra van szukseg, amig meg nem keso!!!
VálaszTörlésIgaz minden szó. Ahogy meri vállalni az arcát és kimondja az igazságot, igaz embert tükröz. Ma, az emberek félnek az emberektől és inkább a megalkuvást választják. Féltik az állásukat, félnek, mit mondanak mások. Félelem a félelemben. Pedig az emberektől való félelem tőrt vet és csapdába csal. Ilyen a magyar - fél. Már nem rohan ki az ellenséggel szemben, mint Zrínyi Miklós, egy hős magyar tette... De vagyunk még páran kivételek, akik merjük vállalni a nevünket... és merjük vállalni a hitünket... és merjük vállalni a véleményünket...
VálaszTörlés