Két település a közelmúltból, amelyek igen közel
állnak hozzám, s amelyekkel az elmúlt napokban szembesültem a médiában.
A gimi, ahol végeztem, 15 kilométerre van Őcsénytől, e
gyönyörű sárközi falutól. Több osztálytársam is onnan járt be hozzánk, akik a
mai napig ott élnek. És akkor hallom a hírekben, hogy nemrég falugyűlést
tartottak amiatt, hogy néhány menekült családot ott akart üdültetni egy
szervezet. Olyan menekülteket, akik nem illegálisan lépték át a határt, akiket
a magyar állam befogadott, és azt mondta, hogy gondoskodik róluk, mert ők
valóban az életüket mentették azzal, hogy elmenekültek szülőföldjükről.
De a viharos falugyűlésen az önmagukból kikelt
helyiek tiltakoztak ez ellen, féltve mindent, ami fontos a számukra. Életveszélyesen
megfenyegették a falubéli szállásadót, kiszúrták az autói kerekét.
Számomra ez felfoghatatlan.
Megkérdezhetném volt osztálytársaimat a Facebookon
(merthogy tartjuk a kapcsolatot egymással), hogy vajon ők ott voltak-e, vajon
egyetértenek-e az ott elhangzottakkal, ne adj isten, maguk is szószólók
voltak-e.
De nem merem – mert félek az igen választól.
Félek, hogy az ő agyukat is átmosta az a
fékezhetetlen propaganda, amely mindenhonnan ömlik felénk, amelyet ártunk és
ormányunk közvetít felénk minden csatornán keresztül.
Soros, meg iszlám, meg terrorizmus.
Féltjük a keresztény kultúránkat éppen attól, ami pedig
a kereszténység alapgondolata lenne, amelyet Jézus olyan pontosan megfogalmazott
több újszövetségi könyv tanúsága szerint.
Mintha a mohamedán vallásúak nem pont ugyanolyan
emberek lennének, mint mi. Ha nem ugyanolyan gondokkal küzdenének, és ha nem
ugyanolyan dolgoknak örülnének, mint mi. Mintha őket nem a szeretet és az
elfogadás, a feltétlen segítségnyújtás vezérelné, mint közülünk sokakat.
És mindezt azért, mert nem ismerjük őket, nem
látjuk a mindennapjaikat, nem ismerjük a vallásukat sem. Azt hisszük, a mohamedánok
még ma is azonosak az Oszmán Birodalom egykori hódítóival és harcosaival, az
Iszlám Állammal, a vallási fanatizmussal. De hogy mit tanított Mohamed, hogy mi
van a Kegyes Koránban, az igen keveseket érdekel, pedig magyarul
is olvasható, és a Szent Biblia mellett ezt is illene ismernünk – ha már
küzdünk ellene.
Csak néhány, számomra sokat mondó és jelentő sor
belőle:
A Próféta
közelebb van a hívőkhöz, mint ők saját maguk, és a feleségeik, az anyáik. És a
rokonsági kapcsolatban lévők közelebb vannak egymáshoz Allah rendelésében, mint
a hívők és a muhadzsirek, kivéve, hogy szívességet tesztek a barátaitoknak. Ez
meg van írva a Könyvben. És amikor az ígéretüket vettük a prófétáktól, és
tőled, és Noétól, és Ábrahámtól, és Mózestől, és Jézustól, Mária fiától. Erősen
kötő ígéretet vettünk tőlük, hogy Ő megkérdezhesse az igazakat az igazságukról.
És a hitetleneknek fájdalmas büntetést készített elő. Ti hívők! Emlékezzetek
Allah kegyességére irántatok, amikor a seregek ellenetek jöttek, és szelet küldtünk
rájuk, és seregeket, amelyeket nem láttatok. És Allah mindent lát, amit
tesztek. (33:6-9)
Nem talált-e
téged árvának, és adott menedéket? És nem talált-e elveszettnek téged? És nem
talált-e szegénynek, és meggazdagított? Ezért az árvát ne nyomd el, és a kérőt
ne űzd el, és Urad kegyességét beszéld el! (93:6-11)
Amikor a föld
megrázkódik rengésével, és előhozza, kiveti magából a terheit, és az ember azt
kérdi: „Mi van vele?” Azon a Napon a föld elmondja majd a híreit, mert Urad ezt
sugallta neki. Azon a Napon az emberiség elkülönült csoportokban jön majd elő,
hogy megmutassák nekik a cselekedeteiket. És aki egy porszemnyi jót tesz, meg
fogja látni azt, és aki egy porszemnyi rosszat tesz, meg fogja látni azt. (99:1-8)
Szóval ilyeneken tűnődtem, amikor az egyik
internetes portálon találkoztam egy cikkel, amely az elmúlt év tíz legjobb
filmjéről írt. Közülük egy alaposan felkeltette figyelmemet: Kedi – Isztambul macskái.
A port.hu a következőket írja róla: Feliratos,
török-amerikai dokumentumfilm, 79 perc, 2016. Isztambulban több ezer macska él
az utcákon, a metropolisz életének szerves részét képezik. A meditatív
hangulatú, színes dokumentumfilmben hét gyökeresen különböző személyiségű
macska (a Simlis, a Szerető, a Pszichopata, a Bulikirálynő, a Játékos, a Vadász
és az Úriember) szemén át láthatjuk az ókor óta létező, pezsgő kulturális életű
városnak és lakóinak mindennapjait. Bemutató: 2017. szeptember 14.
Kétszeres macskatulajdonosként (és -imádóként!)
egyből felmentem a Dózsa mozi honlapjára, hogy megnézzem, nálunk vajon mikor
vetítik. Persze nem találtam semmit, csak a megszokott Zs-kategóriás filmeket.
De szerencsére vannak más források is, így hamarosan
hozzáférhettem egy fullhádés kópiához, amely az eredeti, török nyelvű volt,
angol felirattal. Azonban aki rendelkezik kellő kitartással, szorgalommal, és
nem szégyell kunyerálni, az sok mindenhez hozzájuthat... Például magyar felirathoz:
ezúton is köszönöm @Dzsedilánynak!
Késő este, holtfáradtan kezdtem el nézni a filmet,
ahogy azonban múltak a percek, egyre éberebb lettem. És egyre inkább nem a
macskák érdekeltek, hanem a filmben megjelenő és megszólaló emberek, a mozdulataik
és gesztusaik, az azokban feltáruló érzelmek, az általuk kimondott szavak
ragadták meg figyelmem. És nem is engedték el az utolsó képkockáig.
Egyszer el kell menjek Isztambulba.
Hogy lássam a várost, hogy megismerkedjem a lakóival.
Tudom, ott sem egyforma mindenki, ott is vannak állatkínzók, és
vannak keresztényutálók – akiket ugyanúgy szembefordít a vakhit és a politika a mássággal,
a másik emberrel, mint itt, e lángoktól ölelt kis országban.
De én bízom az emberben. A Homo sapiens sapiensben.
Bízom az értelemben. Itt is, ott is.
