2012. július 7., szombat

Fábián Dorka Hanna, 3400 gramm, 52 cm :-)

Nagy nap volt a mai nap az életemben - nagypapa lettem...

Bár tudat alatt már régóta tudtam, hogy egyszer ez a nap is el fog jönni (ha megérem), de nem gondoltam végig, hogy mindez mit jelent majd az életemben. Persze pontosan még most sem tudom, de nagyon kíváncsi vagyok - és igen, készülök is rá.
Amikor ősszel Balázs bejelentette a nagy hírt egy délután, azzal, hogy még nem publikus, már csak babonából sem (illik a 8-10. hetet megvárni vele), elfogott a déjá vu érzés. Eszembe jutottak azok az őszi meleg napok, amikor türelmetlenül vártam, hogy Ő megszülessen, amikor először mentem hozzájuk a kórházba, megnézni első gyermekem.
És most egy gyönyörű kislányt láttam, aki egy új világot hoz el nekem.



"Szeretném újra felfedezni a saját vonásaimat egy másik arcban, akiről majd tudom, hogy vér a véremből, hús a húsomból, minden zsigeréig. ... Tudni, hogy bennük mi is tovább élhetünk majd – magunkat az örökkévalóságnak adva. Akarom a világot egészében: a kínt, a gyötrelmet, a bizonytalanság fájdalmát…"
(Lásd még Hérakleitosz [B 20.]: Amikor megszülettek, élni kívánnak, s hogy haláluk legyen, vagy még inkább: hogy megpihenjenek. És gyermekeket hagynak maguk után, hogy halál mindig újra legyen.)

Igen - egy új világ következik.
Még decemberben beszélgettünk Balázzsal arról, hogy induljak-e vagy sem a suli igazgatói pályázatán. Azt mondta, nekik egy nagypapára van szükségük, még jó néhány évig - nem pedig egy apa emlékére. Mert hogy ha újra kineveznek öt évre, akkor: 'Ez az út biztos a pokolba megy. (Bikini)' Nyolc évvel egy szívinfarktus után...
Hogy nem fogadtam meg tanácsát, annak igazából három oka volt: az első a származásom, a neveltetésem. Erdélyi őseimtől azt örököltem, - s apámtól azt tanultam - , hogy harc nélkül nem adunk föl semmit. ("Hogy jobban fájjon! (Good Will Hunting)") Mert azzal tisztában voltam, hogy esélyem a minimálisnál is kevesebb az igazgatói kinevezés elnyeréséhez. Valójában vártam a télen a telefonhívást, hogy ne is pályázzak (mint ahogy az a Bartók és a zeneiskola esetében történt is), mert felesleges. De hát az túl tisztességes lett volna...
A második pedig az, hogy azzal elismertem volna: nem volt sikeres az elmúlt hat év: Ami pedig messze nincs így.
A harmadik ok meg az volt, hogy akkor még úgy éreztem: tartozom ezzel magamnak, az iskolának, kollégáimnak, a gyerekeknek. Sajnos ez mára már alaposan megváltozott: hozzájárult egy csomó dolog, leginkább Székelyi Sanyi halála - és temetése. Szomorú volt azt látni, hogy elődöm és barátom hogyan élt (az iskoláért!) - majd hogyan halt.
Nekem erre nincs szükségem.
Végül is bölcs képviselő-testületünk a számomra legjobb döntést hozta: sem engem, sem helyettesemet nem nevezte ki, és megbízott egy harmadik személyt. Emiatt a számomra mérvadó emberek szemében nem vesztettem (ennek - és értetlenségüknek - többen hangot is adtak), s emelt fővel mehetek vissza tanítani. Amit amúgy is a legjobban szeretek.

De végül is ez az írás nem rólam szólam szól, hanem a legfiatalabb Fábiánról!
Arról a legaranyosabb, legkedvesebb, legszeretnivalóbb lényről, akivel megajándékozott bennünket az élet.
Már alig várom, hogy a kezembe vehessem, megpusziljam, hogy elvihessem sétálni.
De nem vagyok türelmetlen - az majd azoknak a napoknak lesz a fénypontja. Ma annak örülök, hogy megszületett. Még nem tudja, mi vár rá ebben az életben - és ez így van jól.

2 megjegyzés:

  1. Barócsainé Móni2012. július 7. 22:58

    Kedves István !
    Szívből gratulálok a kis Dorka Hanna érkezéséhez,jó egészséget, sok szeretetet s még több boldog percet kívánok mindannyiótoknak! Kívánom továbbá azt is,hogy légy Te is olyan boldog és büszke nagypapa, mint amilyen az ÉN APUKÁM !!!
    Üdv: Barócsainé Móni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mónika!
      Köszönöm a jókívánságokat - és igyekezni fogok hasonlítani apukádhoz...

      Törlés