Őcsény vs. Isztambul

Két település a közelmúltból, amelyek igen közel állnak hozzám, s amelyekkel az elmúlt napokban szembesültem a médiában.

A gimi, ahol végeztem, 15 kilométerre van Őcsénytől, e gyönyörű sárközi falutól. Több osztálytársam is onnan járt be hozzánk, akik a mai napig ott élnek. És akkor hallom a hírekben, hogy nemrég falugyűlést tartottak amiatt, hogy néhány menekült családot ott akart üdültetni egy szervezet. Olyan menekülteket, akik nem illegálisan lépték át a határt, akiket a magyar állam befogadott, és azt mondta, hogy gondoskodik róluk, mert ők valóban az életüket mentették azzal, hogy elmenekültek szülőföldjükről.

De a viharos falugyűlésen az önmagukból kikelt helyiek tiltakoztak ez ellen, féltve mindent, ami fontos a számukra. Életveszélyesen megfenyegették a falubéli szállásadót, kiszúrták az autói kerekét.

Számomra ez felfoghatatlan.

Megkérdezhetném volt osztálytársaimat a Facebookon (merthogy tartjuk a kapcsolatot egymással), hogy vajon ők ott voltak-e, vajon egyetértenek-e az ott elhangzottakkal, ne adj isten, maguk is szószólók voltak-e.

De nem merem – mert félek az igen választól.

Félek, hogy az ő agyukat is átmosta az a fékezhetetlen propaganda, amely mindenhonnan ömlik felénk, amelyet ártunk és ormányunk közvetít felénk minden csatornán keresztül.

Soros, meg iszlám, meg terrorizmus.

Féltjük a keresztény kultúránkat éppen attól, ami pedig a kereszténység alapgondolata lenne, amelyet Jézus olyan pontosan megfogalmazott több újszövetségi könyv tanúsága szerint.

Mintha a mohamedán vallásúak nem pont ugyanolyan emberek lennének, mint mi. Ha nem ugyanolyan gondokkal küzdenének, és ha nem ugyanolyan dolgoknak örülnének, mint mi. Mintha őket nem a szeretet és az elfogadás, a feltétlen segítségnyújtás vezérelné, mint közülünk sokakat.

És mindezt azért, mert nem ismerjük őket, nem látjuk a mindennapjaikat, nem ismerjük a vallásukat sem. Azt hisszük, a mohamedánok még ma is azonosak az Oszmán Birodalom egykori hódítóival és harcosaival, az Iszlám Állammal, a vallási fanatizmussal. De hogy mit tanított Mohamed, hogy mi van a Kegyes Koránban, az igen keveseket érdekel, pedig magyarul is olvasható, és a Szent Biblia mellett ezt is illene ismernünk – ha már küzdünk ellene.

Csak néhány, számomra sokat mondó és jelentő sor belőle:

A Próféta közelebb van a hívőkhöz, mint ők saját maguk, és a feleségeik, az anyáik. És a rokonsági kapcsolatban lévők közelebb vannak egymáshoz Allah rendelésében, mint a hívők és a muhadzsirek, kivéve, hogy szívességet tesztek a barátaitoknak. Ez meg van írva a Könyvben. És amikor az ígéretüket vettük a prófétáktól, és tőled, és Noétól, és Ábrahámtól, és Mózestől, és Jézustól, Mária fiától. Erősen kötő ígéretet vettünk tőlük, hogy Ő megkérdezhesse az igazakat az igazságukról. És a hitetleneknek fájdalmas büntetést készített elő. Ti hívők! Emlékezzetek Allah kegyességére irántatok, amikor a seregek ellenetek jöttek, és szelet küldtünk rájuk, és seregeket, amelyeket nem láttatok. És Allah mindent lát, amit tesztek. (33:6-9)

Nem talált-e téged árvának, és adott menedéket? És nem talált-e elveszettnek téged? És nem talált-e szegénynek, és meggazdagított? Ezért az árvát ne nyomd el, és a kérőt ne űzd el, és Urad kegyességét beszéld el! (93:6-11)

Amikor a föld megrázkódik rengésével, és előhozza, kiveti magából a terheit, és az ember azt kérdi: „Mi van vele?” Azon a Napon a föld elmondja majd a híreit, mert Urad ezt sugallta neki. Azon a Napon az emberiség elkülönült csoportokban jön majd elő, hogy megmutassák nekik a cselekedeteiket. És aki egy porszemnyi jót tesz, meg fogja látni azt, és aki egy porszemnyi rosszat tesz, meg fogja látni azt. (99:1-8)

Szóval ilyeneken tűnődtem, amikor az egyik internetes portálon találkoztam egy cikkel, amely az elmúlt év tíz legjobb filmjéről írt. Közülük egy alaposan felkeltette figyelmemet: Kedi – Isztambul macskái.

A port.hu a következőket írja róla: Feliratos, török-amerikai dokumentumfilm, 79 perc, 2016. Isztambulban több ezer macska él az utcákon, a metropolisz életének szerves részét képezik. A meditatív hangulatú, színes dokumentumfilmben hét gyökeresen különböző személyiségű macska (a Simlis, a Szerető, a Pszichopata, a Bulikirálynő, a Játékos, a Vadász és az Úriember) szemén át láthatjuk az ókor óta létező, pezsgő kulturális életű városnak és lakóinak mindennapjait. Bemutató: 2017. szeptember 14.

Kétszeres macskatulajdonosként (és -imádóként!) egyből felmentem a Dózsa mozi honlapjára, hogy megnézzem, nálunk vajon mikor vetítik. Persze nem találtam semmit, csak a megszokott Zs-kategóriás filmeket.

De szerencsére vannak más források is, így hamarosan hozzáférhettem egy fullhádés kópiához, amely az eredeti, török nyelvű volt, angol felirattal. Azonban aki rendelkezik kellő kitartással, szorgalommal, és nem szégyell kunyerálni, az sok mindenhez hozzájuthat... Például magyar felirathoz: ezúton is köszönöm @Dzsedilánynak!

Késő este, holtfáradtan kezdtem el nézni a filmet, ahogy azonban múltak a percek, egyre éberebb lettem. És egyre inkább nem a macskák érdekeltek, hanem a filmben megjelenő és megszólaló emberek, a mozdulataik és gesztusaik, az azokban feltáruló érzelmek, az általuk kimondott szavak ragadták meg figyelmem. És nem is engedték el az utolsó képkockáig.

Egyszer el kell menjek Isztambulba.

Hogy lássam a várost, hogy megismerkedjem a lakóival. Tudom, ott sem egyforma mindenki, ott is vannak állatkínzók, és vannak keresztényutálók – akiket ugyanúgy szembefordít a vakhit és a politika a mássággal, a másik emberrel, mint itt, e lángoktól ölelt kis országban.

De én bízom az emberben. A Homo sapiens sapiensben. Bízom az értelemben. Itt is, ott is.