2017 karácsonyán

"Uram, ha a jelen karácsonyának estjén,
ez új - megkeseredett - világra születnél,
talán jászolodra sem jutna már friss szalma:
koldús mindhiába hisz benned, ha látja, hogy
kufárok prédája lett Betlehem harangja."
(M. Laurens: A TE MIATYÁNKOD karácsonyra, 2014)

Vannak napok az évben, amikor az ember elgondolkodik azon, mi végre van ezen a világon, mi a célja életének - a karácsonyi ünnepek tája is ilyen.

Eljött a téli szünet, kicsit megpihenhetünk a nagy hajtás után. Túl a szalagavatón, a múlt hétvégén még vagy húsz órát ültem a gép előtt én is, hogy elkészüljön az 5. E-sek mesekönyve, ott voltam a Városháza téren a gimisek koncertjén, megnéztük a kicsik karácsonyi műsorát a tornateremben, egy kicsit beszélgettünk a gyerekekkel másról is, mint a koordináta-geometria vagy Newton törvényei. Más, fontosabb dolgokról.

És igen, mindezek után egy alkalmazotti értekezleten kaptunk jutalmat is egész évi munkánkért.

Persze nyitottunk pezsgőt, és volt egy kis sós és édes sütemény is, de mivel kilenc évig voltam igazgatóhelyettes és hat évig igazgató, nincsenek kétségeim afelől, hogy honnan - milyen kalapozás után! - származhatnak ezek. Csak köszönetet mondhatunk az iskola vezetésének, hogy egyáltalán ez is van...

Közben meg halljuk, hogy a szakképző centrum iskoláiban mindenki, a takarítónő is (nem lebecsülve munkáját!) 50 ezer forintért Erzsébet-utalványt és 100 ezer forint készpénzt kapott.

És milyen szépen beleillik az összképbe minden! Tavaly háromszor áztam sz@rrá Pesten, különböző pedagógus tüntetéseken, hogy végre tegyük rendbe a kritikán aluli közoktatásunkat, persze, minden eredmény nélkül. Sőt! A szakképzés átalakításával csak tovább folytatódott a magyar nép teljes elhülyítése.

Ugyan, ki emlékszik már iskolánk névadójának szavaira: "Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik." Ugyan, kinek kellenek okos, gondolkodó emberek manapság? Jobb, egyszerűbb a butákon uralkodni.

És miután beterelik a gyerekeket az egyutas szakképzésbe, teljesen nyilvánvaló a szándék: a tanárok is menjenek utánuk. Mert jobban megéri. Mert mindenki ugyanabban a boltban vásárol, ugyanannyiért.

A szalagavatónk után beszélgettem egy régi ismerőssel, harcostárssal, aki rokonként volt jelen a rendezvényen, neki pont azok a problémái az iskolákból frissen kikerült diákokkal, mint nekem, aki szintén szeretne túllépni e mai kocsmán, és aki a végén megjegyezte: de legalább jól megemelték a béreteket!

Erre nem tudtam mást tenni, mint elővettem a mobilomat, és odalapoztam a megfelelő üzenethez:

Nem szólt semmit, de testbeszéde mindennél többet elárult...

Pontosan tudta, hogy feleségemmel együtt hat diplománk van, pedagógus II. fokozatban vagyunk, nejem 53 éves, magam hamarosan hatvan leszek, öt évvel a nyugdíj előtt.

Ez van.

Szerencsére eddig nem a pénz és a vagyon állt az első helyen értékeink között, és remélem, ez így is marad, bár rémesen nehéz túllépni ezen.

Amikor erre a pályára készültem, ballagásom előtt gimim igazgatója azt mondta: "Bolond vagy, hogy nem mérnöknek vagy orvosnak mégy, oda is felvennének, és sokkal boldogabb lennél."

Aztán a húszéves érettségi találkozónkon azt mondta: "Örülök, hogy nem vagyok egyedül bolond, aki ezt a pályát választotta, hiszen Te is itt vagy!"

Igen, sokféle jelzővel illetnek bennünket, megszállottakat - a nemzet napszámosai meg a lámpások -, akik még nem tettünk le arról, hogy nemzetünket magasabbra emeljük a népek sorában.

És hogy mégis, miért csináljuk mindezt? Mert azoktól kapunk szeretetet, akik a legközelebb vannak hozzánk - tanítványainktól.

Igazgatói posztról történt távozásom után szerettem volna még egy osztályt végigvinni, és hálát adok a sorsnak, hogy ez sikerült is. Azt hiszem, nagyon egymásra találtunk.

A ballagáskor "csak" egy általuk írt "könyvet" kaptam tőlük, de ez számomra akkor mindennél fontosabb volt - és még ma is az.

Igen, én ezért csinálom, ezért nem adom föl a küzdelmet:

Valamilyen rejtélyes oknál fogva ez lett a tanárok Hívatlanul Facebook-csoportjának borítóképe is... :-)