„néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál,
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,"
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál,
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,"
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról (1950)
„– Józsi, a kurva anyádat!” – talán másnak is ismerősek e keresetlen szavak: Moldova György indítja így 1978-as, A beszélő disznó című szatíráját.
Aztán néhány oldallal később így folytatja:
»Józsi eleinte minden befutó adatot lelkiismeretesen továbbított az igazgatónőnek, a legapróbb panaszokra és fegyelmezetlenségekre is kitért. Dicséretre és jutalmakra számított, de legnagyobb megdöbbenésére doktor Barta Edit fanyalogva fogadta a jelentéseit:
– Maga mindig rémeket lát, Józsi, a sajtból csak a lyukakat veszi észre – elégedetlenül forgatta a gépelt lapokat –, gondolja meg: ha én ezt mind közölném a feletteseimmel, ezt a rengeteg bajt, hiányosságot, milyen vélemény alakulna ki az én munkámról is?! Én nem mondom, hogy kozmetikázza az adatokat, de törekednie kell egy átfogóbb, objektívabb szemléletre. Dialektikusan, Józsikám, dialektikusan!
Józsi, ha nehezen is, de felfogta, hogy mit kívánnak tőle, kis noteszébe, melybe az idegen szavak magyarázatát jegyezgette, beírta: „dialektikusan = csak a jót”, jelentései ezután a malacok teljes elégedettségéről, példás fegyelmezettségéről számoltak be. Az általa kiépített hálózatba tartozó süldők és hízók különféle alulról jövő kezdeményezéseket indítottak el: „Rövidítsük meg a hizlalási határidőt, és a megtakarított pénzt ajánljuk fel új sertésnevelők építésére!”, vagy: „Könnyítsük meg a gondozók munkáját – végezzük a nagydolgunkat egy rakásra!”«
Hát erről a Dialektikusan, Józsikám, dialektikusan! mondatról feledkeztem meg szombaton, amikor megpróbáltam véleményem közölni Dunaújváros MJV honlapján.
Péntek délután olvastam egyik ismerősöm megosztásában a Facebookon DMJV Önkormányzatának bejegyzését a város honlapján: Tájékoztatás utcanevek megváltoztatásának tervéről. S én – balga módon! – komolyan vettem, amit ott írtak: „A lakossági véleményeket 2015. április 30-áig várjuk.” és „Kérjük írják meg javaslataikat, észrevételeiket!”
Az pedig van – ezzel az egész átkeresztelős játékkal és pótcselekvéssel kapcsolatban. Nem a nevekkel van igazán bajom, hanem magával az elvvel. Nyilván vannak vállalhatatlan személyek (legjobb példa erre talán iskolám volt névadója!), de úgy vélem, Gorkij és Majakovszkij a 20. századi szovjet-orosz irodalom megkerülhetetlen alakjai, néhány művük pedig világirodalmi jelentőségű is. És talán Ságvári Endréről is máshogy nyilatkoznánk, ha franciák lennénk…
Talán árnyaltabb lehetne „nagyjaink" megítélése, ha tudomásul vennénk, hogy egy adott kor adott keretei közt voltak kénytelenek élni (időnként túlélni) - ugyanúgy, mint mi, hogy időnként vétkeztek, hibákat követtek el, sőt néha még bűnöket is - pont úgy, mint mi. És hogy mindezeket elmossa az idő, s csak az marad fenn, jó és rossz egyaránt, ami igazán fontos, az, amiért igazán lehet becsülni vagy becsmérelni őket. És azt sem szabad elfelejteni, hogy egy halott ember emlékével, életművével az éppen regnáló hatalom azt tesz, amit akar, amit nem szégyell - bár néha még azt is.
Talán árnyaltabb lehetne „nagyjaink" megítélése, ha tudomásul vennénk, hogy egy adott kor adott keretei közt voltak kénytelenek élni (időnként túlélni) - ugyanúgy, mint mi, hogy időnként vétkeztek, hibákat követtek el, sőt néha még bűnöket is - pont úgy, mint mi. És hogy mindezeket elmossa az idő, s csak az marad fenn, jó és rossz egyaránt, ami igazán fontos, az, amiért igazán lehet becsülni vagy becsmérelni őket. És azt sem szabad elfelejteni, hogy egy halott ember emlékével, életművével az éppen regnáló hatalom azt tesz, amit akar, amit nem szégyell - bár néha még azt is.
Mivel péntek estére már más elfoglaltságom volt, ezért csak szombaton délelőtt „követtem el” művem, amelyet aztán 14:30 körül be is küldtem.
Lévén, hogy egyszer már kimoderáltak a dunaujvaros.hu-ról, amikor megpróbáltam véleményem elmondani, gondoltam, ha tárgyszerű és akár komolyan is vehető írással próbálkozom, az sikerülni fog.
Tévedtem.
Vasárnap estig még azzal vigasztaltam magam, hogy hétvégén biztos nem dolgozik a moderátor, de aztán tegnap jött a kiábrándító valóság:
Pedig én csak jót akartam...
Meg a véleményem elmondani - sőt: megosztani másokkal is.
Mivel pedig ezt hivatalos úton nem lehet, marad az internet - egyelőre még szabad! - világa.
Olvassátok hát - és lehet velem vitatkozni is...
Nem a saját nevemen írtam, nem mintha szégyelleném vagy félnék (itt most fel is vállalom), hanem mert úgy gondolom, nem az a fontos, hogy ki mondja, hanem az, hogy mit mond.
Nem a saját nevemen írtam, nem mintha szégyelleném vagy félnék (itt most fel is vállalom), hanem mert úgy gondolom, nem az a fontos, hogy ki mondja, hanem az, hogy mit mond.
»Egy elégedett városlakó
„Nagyon örülök, hogy miután sikerült a város útjairól az összes kátyút eltüntetni, mindenhol kifogástalanul működik a közvilágítás, és újra szurkolók ezrei élvezhetik labdarúgóink színvonalas mérkőzéseit, immár villanyvilágítással és gyönyörű eredményjelzővel, önkormányzatunknak végre jutott ideje ezen eddig elhanyagolt, fontos kötelezettségének teljesítésére is!
A javasolt változtatásokkal a legteljesebb mértékben egyetértek és támogatom!
Mivel azonban iskoláim a hatvanas-hetvenes években végeztem, szeretnék további utcanév-változtatásokra is javaslatot tenni.
Máig elevenen élnek bennem az akkori Forradalmi Ifjúsági Napok (március 15., 21. és április 4.) iskolai rendezvényein megszólaló Petőfi-, Ady- és József Attila-versek, amelyek a magyar szabadság és a proletariátus, a Szovjetunió szoros kapcsolatát voltak hivatottak reprezentálni a tanulóifjúság előtt. Amint nem emlékszem olyan tanévzáró ünnepségre sem, ahol ne hangzott volna el Váci Mihály Még nem elég! című verse. (Hogy mik voltak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom (november 7.) ünnepélyein, azt már nem tudnám megmondani...)
És hát a magyarórákról is megmaradt bennem néhány, a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett további személy neve, mint például (nem feltétlenül a legfontosabb/legismertebb ilyen vonatkozású alkotásaikat felsorolva):
- Ady Endre (A csillagok csillaga, 1907; A jövendő fehérei, 1907; Az uj Kisértet, 1910; Új, tavaszi sereg-szemle, 1912 stb.)
- József Attila (Aki szegény, az a legszegényebb, 1924; Szocialisták, 1931-32; Alkalmi vers a szocializmus állásáról, 1934 stb.)
- Illyés Gyula (Oroszország, 1934; Puszták népe, 1936; Az építőkhöz, 1952 stb.)
- Kassák Lajos (Örömhöz, 1918; Mesteremberek, 1918; Máglyák énekelnek, 1920 stb.)
- Kondor Béla (Dózsa-sorozat, 1956; Tanácsköztársaság-sorozat, 1958; Felszabadulásunk emlékére sorozat, 1959 stb.)
- Váci Mihály (Kelet felől, 1961; Szabadság! Tégy gazdaggá minket!, 1964; Méltó hatalmat, 1964 stb.)
Az új elnevezések talán lehetnének: Nyirő József, Tormay Cécile, Wass Albert - hirtelen ezek jutottak eszembe.
Ahogy a naptárra nézek, most veszem észre, hogy április 11-e van, a magyar költészet napja. Talán sokan nem tudják, hogy ezt 1964 óta ünnepeljük meg, a nagy proletárköltő, József Attila születésnapjához kapcsolva. Talán ezt is át kellene tenni - maradván a tavasznál - március 2-re, Arany János születésnapjára. Valamelyik országgyűlési képviselőnk nyújthatna be ez ügyben egyéni javaslatot!”«
Kimoderáltak. Megmérettem, és könnyűnek találtattam. Már dicsérni sem lehet...
Itt tartunk, huszonhat évvel az ún. „rendszerváltás", harminchét évvel Moldova és hatvanöt évvel Illyés írása után.
„Dialektikusan, Józsikám, dialektikusan!", meg „néznél, de csak azt látod,/mit ő eléd varázsolt". Úgy tűnik, 2015 Magyarországán a hatalom ismét csak egyféle hírt, egyféle véleményt tűr meg ott, ahová a keze elér. „Akkor. Amikor."
1848 óta minden március 15-én elhangzik a „Mit kíván a magyar nemzet" nevezetes 12 pontja. Most csak az elsőt idézem: „1. Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését."
Százhatvanhét év sem volt elég nekünk, magyaroknak.
Végezetül elnézést kérek minden, hozzászólásomban megemlített alkotótól, különösen József Attilától, akit a valaha élt legnagyobb magyar költőnek tartok (a legteljesebb egyetértésben Kövér Lászlóval...).
Búcsúzóul hallgassátok/nézzétek meg Váci Mihály Méltó hatalmat című csodálatos versét Bessenyei Ferenc előadásában, úgy tűnik, a szocialistának mondott költő ma aktuálisabb, mint valaha...
